Műemlékeink

Falunkban a következő emlékművek ill. történelmi emlékek találhatóak meg:

A temetőn található emlékművet eredetileg az 1989-es rendszerváltást követően adakozásból emelték a kisgéresi emberek az 1944. december 3-án elhurcolt civil személyek emlékére. 107 név található rajta, amiből közel százan a háromnapos munkára / málenkij robotra / elhurcolva vesztették az életüket a szovjet kényszermunkatáborokban. 16 és 50 év között vitték el az embereket. 40 évig beszélni sem volt szabad erről a népírtásról. Néhányan pedig a második világháború halottai az emlékművön. Az első emlékművet Tiszai Nagy Menyhért, ref. lelkész tervezte. A második, új emlékművet 2016-ban adtuk át, ami a magyar állam segítségével újulhatott meg, mert az előzőt már ugyancsak kikezdte az idő vasfoga.  

Központi emlékművet avattunk 2016 novemberében Kisgéresben a Felvidékről a szovjet munkatáborokba elhurcoltak emlékére. A Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Gulág Emlékbizottság együttműködésének köszönhetően került sor az emlékmű avatására.  A szlovákiai Bodrogköz, Ung-vidék, Abaúj és Gömör területéről elhurcoltaknak állít emléket. Az emlékmű Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrász alkotása. A helyi alapiskola mellett található.